Képviselői beszámoló: 2025. május

Share

Az idei évtől ezen az új felületen publikálom az önkormányzati munkával kapcsolatos írásaimat. A szokásos havi beszámolókon túl igyekezni fogok egyéb témákban is véleményt nyilvánítani. Kérem, amennyiben érdeklődik a tevékenységem iránt, éljen az oldal adta lehetőségével és adja meg email címét, hogy a továbbiakban azonnal értesüljön a bejegyzéseimről. Feliratkozni a “Subscribe” gombra kattintva tud.

Szobrot kapott Földi Imre a Nemzet Sportolója, tatabányai súlyemelőlegenda

Városunk egyik legnagyobb sportlegendájára, Földi Imrére emlékeztünk, amikor ünnepélyesen felavattuk bronz mellszobrát a Földi Imre Sportcsarnok előtti téren. Ez a szobor nemcsak egy kivételes sportembernek állít emléket, hanem mindannak az értéknek is, amelyet ő képviselt: a kitartásnak, a tisztességnek, a munka iránti tiszteletnek. A szoborállítás a Tatabányai Sport Club kezdeményezésére valósulhatott meg, melyről előzetesen az én, mint Óváros egyik képviselőjének véleményét is kikérték, melyet ezúton is köszönök.

Május 8-án Tatabányára látogattak az ELTE TÁTK Humánökológia mesterszakos hallgatói, a Pannon Egyetem Terület- és Városfejlesztés szakos hallgatói, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem doktoranduszai.

A terepgyakorlat célja az volt, hogy a résztvevők első kézből ismerhessék meg, hogyan valósul meg a fenntarthatóság, a klímavédelem és az élhető város eszméje a megyeszékhelyen. A Polgármesteri Hivatalban Borsos Márton és dr. Konczer Erik alpolgármesterek, valamint jómagam tartottunk előadást Tatabánya múltjáról, az ipari örökség átalakulásáról, a városszerkezet kihívásairól, valamint az elmúlt évek városfejlesztési, közlekedési és zöld beruházásairól. Szó esett a klímabarát önkormányzati szemléletről, az energiahatékonyságról, a közlekedési rendszerek fejlesztéséről és a közösségi zöldterek szerepéről is.

Az idén ünnepeltük az Óvárosi Általános Iskola 65. születésnapját!

"Ha egy évre tervezel, ültess rizst; ha húsz évre tervezel, ültess fákat; ha generációkra tervezel, tanítsd az embereket" Ebben az ősi kínai bölcsességben benne rejlik a tanítás valódi fontossága. Egy közösség, egy város, egy ország jövője azon múlik, mennyit fektet a tudásba, az emberi értékek átadásába. A tanulás nem pusztán egyéni lehetőség, hanem közös felelősség is – hiszen a ma iskolapadban ülő gyermekekből lesznek holnap társadalmának aktív tagjai. Köszönöm az Óvárosi Általános Iskola minden pedagógusának és dolgozójának azt az elkötelezett munkát, mellyel az elmúlt 65 év alatt sok ezer diáknak biztosítottak megfelelő alapot a továbbtanuláshoz, a munkához, az élethez. Külön köszönet Dr. Káfony Andrásnénak a sok évi áldozatos intézményvezetői munkát. Sajnos a rendezvényen végül egészségügyi okok miatt nem tudtam jelen lenni, csak lélekben, de a képviselői keretemből támogattam annak megvalósulását.

A Szent Borbála út idén is szebbé vált az összefogásnak köszönhetően

A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. lelkes munkatársai a múlt héten 5 000 tő évelő virágot ültettek el a Szent Borbála úton, a Bányász Kegyeleti Emlékmű környékén. A virágültetés a vállalat társadalmi felelősségvállalási programjának része, amely évről évre hozzájárul városunk szépítéséhez.

Soron kívüli gyorsított fűnyírást kértem a nagy májusi csapadék után

Májusban idén is rendkívül csapadékos volt az időjárás, emiatt idő előtt szükségessé vált a fűnyírás. Főkertész úrral egyeztetve, a kérésemre soron kívül, a tervezettnél korábban került sor a következő fűnyírási körre, megkönnyítve a lakók életét. Sajnos az ilyen időszakban, amikor a csapadék és a hőmérséklet is ideális, akár 1 hét leforgása alatt is nagyra tud nőni a fű, amit nem tud lekövetni a T-szol, de az ilyen helyzetekben is igyekszünk mielőbb cselekedni, akár külső vállalkozók bevonásával is.

Idén is gazdára lelt 1200 db egynyári palánta

Májusban megtartottuk az idei körzeti virágosztást. A tavalyi évhez hasonlóan idén is 1200 db egynyári virág talált gazdára még az esős időjárás ellenére is. Örülök, hogy évről évre egyre többen szépítik lakókörnyezetüket.

Idén is több száz gyermek vett részt a Benedek Óvodában tartott gyermeknapi eseményünkön.

Sajnos az eső itt is bezavart, de így is sikerült megoldani, hogy részben zárt térben, de zavartalanul megtartásra kerüljön az esemény, melyet a gyermekek évről évre nagyon várnak.

Megszépültek a Benedek és Móra óvodák is

A lakossági virágosztás mellett a körzethez tartozó óvodák számára idén is biztosítottam muskátlikat.

Új Háziorvos a Gálon

Hosszú folyamat eredményeként végre sikerült orvost találni a gáli 6. számú felnőtt praxis betöltésére, így 2025. június 01. nappal a 6. számú körzet praxisát Dr. Petrássy Márta látja el.

Több helyszínen jelentettem illegális hulladéklerakást.

A magánterületek esetében a kormányhivatalon keresztül tudjuk kötelezni a tulajdonost a terület gondozására, ez a volt zsdánov területére vonatkozóan nemrégiben megtörtént.

Folyamatosan intézkedem a közvilágítási problémákkal kapcsolatban.

Sajnos a problémák sok esetben az EON hálózatában vannak vagy éppen a MÁV-hoz tartoznak, mint ahogyan az alsógallai vasútállomás esetében is van. Az ilyen hibák javítása komolyabb munkával és hosszabb idővel jár.

Lakossági megkeresések megválaszolása, problémák továbbítása a hivatal felé – folyamatos:

Folyamatosan válaszolok a lakossági megkeresésekre, a különböző panaszok esetében pedig megpróbálunk mielőbb eljárni vagy megoldást találni az adott problémára.

Read more

Képviselői beszámoló: 2026. április

Képviselői beszámoló: 2026. április

Ezen az új felületen publikálom az önkormányzati munkával kapcsolatos írásaimat. . A szokásos havi beszámolókon túl igyekszem időnként egyéb témákban is véleményt nyilvánítani. Kérem, amennyiben érdeklődik a tevékenységem iránt, éljen az oldal adta lehetőségével és adja meg email címét, hogy a továbbiakban azonnal értesüljön a bejegyzéseimről. Feliratkozni a “Subscribe” gombra kattintva

By Renczes Dávid

Képviselői beszámoló: 2026. március

Képviselői beszámoló: 2026. február