Képviselői beszámoló: 2025. június

Share

Az idei évtől ezen az új felületen publikálom az önkormányzati munkával kapcsolatos írásaimat. A szokásos havi beszámolókon túl igyekezni fogok egyéb témákban is véleményt nyilvánítani. Kérem, amennyiben érdeklődik a tevékenységem iránt, éljen az oldal adta lehetőségével és adja meg email címét, hogy a továbbiakban azonnal értesüljön a bejegyzéseimről. Feliratkozni a “Subscribe” gombra kattintva tud.

Elfogadta a Városfejlesztési Bizottság a Szepesi Gusztáv utca kiviteli tervét.

Ezt a tervet korábban mind a lakókkal, mind a TSC-vel egyeztettük, így a bizottságnak csak “zöld utat” kellett megadnia, a fejlesztés megindításához. Azóta elindult a hatósági engedélyezési folyamat, ezek lezárulta után indulhat meg a tényleges kivitelezés.

A tervezett út helyszínrajza itt érhető el: https://tatabanya.hu/dokumentumtar/dokumentum/38603-szepesi-mellek-Helyszinrajz-pdf

A beruházás kapcsán fontos megjegyezni, hogy megtervezésre kerültek további parkolóhelyek is, melyek a görkorcsolya pálya kerítésének befelé történő áthelyezésével lesznek kialakítva. Ehhez azonban hosszadalmas Helyi Építési Szabályzat módosítás szükséges, így ennek kivitelezése a jövő évben várható. Addig is a kerítést eltoljuk és átmenetileg murvás parkolást biztosítunk a kijelölt területen.

Kommunikációs megállapodás a lakossági tájékoztatás hatékonyságának növeléséért

A júniusi rendkívüli közgyűlésen elfogadtuk a városi kommunikációs megállapodást, amely új, korszerű alapokra helyezi a város lakosságának tájékoztatását és az önkormányzati kommunikációt. A döntés célja, hogy a megváltozott médiafogyasztási szokásokhoz igazodva, hatékony, átlátható tájékoztatási rendszert alakítson ki az önkormányzat. Az új rendszer lényege, hogy a város hivatalos YouTube-csatornája válik az audiovizuális tartalmak elsődleges platformjává. Itt jelennek majd meg rövid hírvideók, beszámolók, sport- és kulturális összefoglalók, valamint az önkormányzati képviselők és tisztségviselők rendszeres tájékoztatói, kerekasztal-beszélgetései, podcastok. A megállapodás biztosítja a kiegyensúlyozott, politikailag semleges tájékoztatást, és lehetőséget ad minden képviselőnek, hogy havonta kétszer, valamint a közgyűlési ülések után, illetve tematikus beszélgetések keretében is megszólaljon. A tartalmak előállítását és közzétételét a Gazdaságfejlesztő Szervezet Nonprofit Kft. végzi, pályázati úton bevonva külső gyártókat is.

Városi újság

A Közgyűlés a napirendi pont keretében döntött arról is, hogy augusztusig a Polgármesteri Hivatal munkatársai kidolgoznak egy kommunikációs megállapodást a jövőbeni nyomtatott városi magazinra is.

Jövőre is 80 óvodai csoport várja a tatabányai kicsiket

Tatabánya Megyei Jogú Város képviselő-testülete döntött az önkormányzati fenntartású óvodák 2025–2026-os nevelési évre vonatkozó csoportszámáról, valamint a létszám-túllépési kérelmekről.

  • A város 17 tagintézményében összesen 80 csoport indulhat, ugyanannyi, mint az idei tanévben.
  • Az Arany János Óvodában hat, a Benedek Elek Óvodában nyolc, a Szivárvány Óvodában hat, a Sárberki Óvodában szintén nyolc csoport működik majd; a legkisebb, kéttagú óvodák a Rét utcai és a Mésztelepi intézmények lesznek.

Változik a T-Busz menetrend és a menetdíj is

Miért vált szükségessé a díjemelés?

A T-Busz Kft. viteldíjai 2019 óta változatlanok, ez idő alatt az infláció összesített értéke 58,3%-os volt. Az állam által biztosított szociálpolitikai menetdíjtámogatás összege 237 millió forintról 260 millió forintra emelkedett, ez alig 10%-os emelkedés.

Az állam által biztosított BKSZ kompenzáció 48 millió forintról 0 Ft-ra csökkent.

A jegyekből és bérletekből származó bevétel 650 millió forintról 726 millió forintra emelkedett, ez is alig több mint 10%-os emelkedés.

Mindez azt jelenti, hogy az közel 60%-os inflációból származó többletkiadások biztosítására az önkormányzatnak kellett több mint a duplájára emelni 500 millió forintról közel 1,5 milliárd forintra a T-Busz Kft-nek nyújtott támogatást.

Az önkormányzat teljesítő képességének határához érkezett, szükségessé vált a cég jövedelmezőségének növelése miatt a viteldíj emelés. Az emelés átlagos mértéke 25,4%, ami lényegesen elmarad az utolsó díjemelés óta bekövetkezett 58,3%-os összesített infláció mértékétől. A legnépszerűbb termékek esetében még ezt az arányt sem érte el az emelés mértéke: a legolcsóbb vonaljegy ára 280 Ft-ról 325 Ft-ra, az egyvonalas havibérlet ára 4700 Ft-ról 5500 Ft-ra emelkedik.

Elkészültek a lámpák a Szent Borbála úton.

Sajnos korábban egy közúti baleset miatt sérült meg a vezérlőberendezés. A balesetet követően tisztázni kellett ki viseli a javítás költségeit, ezt követően kerülhetett sor a munka elvégzésére. Köszönet a lakóknak a türelemért.

A lakók kérésére további szakasszal bővült a mini járda a 200–as tömböknél.

Hamarosan szintén lakossági kérésre a Gál 524-es tömböktől a garázsok felé épül egy hasonló, a biztonságos gyalogos közlekedést segítve.

Intézkedést kértem a gáli Sparnál lévő szelektív gyűjtő soron kívüli ürítése kapcsán.

A kialakult helyzet nem az első volt, ezért a szakirodát megkértem, hogy vizsgálják meg egy esetleges újabb szelektív papírgyűjtő kihelyezését.

Elkészült az újabb szakasz “átjáró” járda

A lakók kérésére, így már biztonságosan megközelíthető a külső és a belső járdaszakasz az 500-as tömböknél.

Részt vettem az Óvárosi Őszikék Nyugdíjas Klub apák napi bálján.

Mindig nagy öröm részt venni a klub rendezvényein és jó látni, hogy vannak jól működő közösségek Óvárosban is.

Levegőminőség mérés Óvárosban

Közvetve érinti a körzetet, hogy levegőminőség mérő eszköz került a Jászai Színház tetejére. Bízom benne, hogy ezzel lehetőség nyílik megfigyelni a Jászai környékének tágabb környezetét, információkat kaphatunk például a felsőgallai kőbánya esetleges óvárosi szennyezéséről.

Az új mérési helyszínek:

Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon

Jászai Mari Színház, Népház

Polgármesteri Hivatal

Az aktuális mérési adatok az önkormányzati honlap főoldalán, az „Aktuális levegőminőségi adatok” menüpont alatt érhetők el:

https://tatabanya.hu/aktualis-levegominosegi-adatok

A Google térképen megjelennek a mérőműszerek telepítési helyei is, ahol egy kattintással egyesített ábra is megnyitható, színkódolással, öt napra visszamenőleg.

Fizető parkolással kapcsolatos kérdések megválaszolása

Június második felében napi szinten záporoztak hozzám a fizető parkolási zóna kiterjesztésével kapcsolatos lakossági kérdések és panaszok. Ezekre minden esetben válaszoltam vagy információt kértem a hivataltól. A panaszok között voltak olyan megfontolandóak is, mint például a magánhasználatú céges autók díjának mérséklése. Ezeket a szeptemberi közgyűlésen képviselni fogom.

Több helyszínen jelentettem illegális hulladéklerakást.

A magánterületek esetében a kormányhivatalon keresztül tudjuk kötelezni tulajdonost a terület gondozására, ez a volt zsdánov területére vonatkozóan nemrégiben megtörtént.

Folyamatosan intézkedem a közvilágítási problémákkal kapcsolatban.

Sajnos a problémák sok esetben az EON hálózatában vannak vagy éppen a MÁV-hoz tartoznak, mint ahogyan az alsógallai vasútállomás esetében is van. Az ilyen hibák javítása komolyabb munkával és hosszabb idővel jár.

Lakossági megkeresések megválaszolása, problémák továbbítása a hivatal felé – folyamatos:

Folyamatosan válaszolok a lakossági megkeresésekre, a különböző panaszok esetében pedig megpróbálunk mielőbb eljárni vagy megoldást találni az adott problémára.

Read more

Képviselői beszámoló: 2026. április

Képviselői beszámoló: 2026. április

Ezen az új felületen publikálom az önkormányzati munkával kapcsolatos írásaimat. . A szokásos havi beszámolókon túl igyekszem időnként egyéb témákban is véleményt nyilvánítani. Kérem, amennyiben érdeklődik a tevékenységem iránt, éljen az oldal adta lehetőségével és adja meg email címét, hogy a továbbiakban azonnal értesüljön a bejegyzéseimről. Feliratkozni a “Subscribe” gombra kattintva

By Renczes Dávid
Képviselői beszámoló: 2026. április

Képviselői beszámoló: 2026. április

Ezen az új felületen publikálom az önkormányzati munkával kapcsolatos írásaimat. . A szokásos havi beszámolókon túl igyekszem időnként egyéb témákban is véleményt nyilvánítani. Kérem, amennyiben érdeklődik a tevékenységem iránt, éljen az oldal adta lehetőségével és adja meg email címét, hogy a továbbiakban azonnal értesüljön a bejegyzéseimről. Feliratkozni a “Subscribe” gombra kattintva

By Renczes Dávid
Képviselői beszámoló: 2026. március

Képviselői beszámoló: 2026. március

Ezen az új felületen publikálom az önkormányzati munkával kapcsolatos írásaimat. . A szokásos havi beszámolókon túl igyekszem időnként egyéb témákban is véleményt nyilvánítani. Kérem, amennyiben érdeklődik a tevékenységem iránt, éljen az oldal adta lehetőségével és adja meg email címét, hogy a továbbiakban azonnal értesüljön a bejegyzéseimről. Feliratkozni a “Subscribe” gombra kattintva

By Renczes Dávid

Képviselői beszámoló: 2026. február

Ezen az új felületen publikálom az önkormányzati munkával kapcsolatos írásaimat. . A szokásos havi beszámolókon túl igyekszem időnként egyéb témákban is véleményt nyilvánítani. Kérem, amennyiben érdeklődik a tevékenységem iránt, éljen az oldal adta lehetőségével és adja meg email címét, hogy a továbbiakban azonnal értesüljön a bejegyzéseimről. Feliratkozni a “Subscribe” gombra kattintva

By Renczes Dávid